néha fel sem fogom, hogy kézenfogva elsétálgatok az évekkel
ma is rábukkantam két évvel ezelőtti beszélgetéseimre, a kétezerhetedik évi nagyszerelmem
és milyen hülyeségeket írogattunk, és naivan hittünk mindenben, amiben közös reményt láttunk
de én mindig is zűrös voltam egy kicsit .. legalábbis ez az általános vélemény
gyakran gabalyodom bele a lelkébe, nem ismerjük egymást, az a baj
de legalábbis nem tudom összehangolni a szürkeségemmel
hiába sorakoztatom fel az észérveimet, fittyet sem hány rám
egy okádó lélek, gyönyörű
mondom neki, egésznap fűzögetem, hogy ez így nem lesz jó, ne csináld
nem ér semmit
érdekes, hogy nem tud annyira racionális lenni, mint én
mért nem lehet csak egy kicsit gondolkodni ?
mert az a te feladatod, te nagyon lila
ne nevezz így, már kértelek, én szürke vagyok, sosem leszek lila, ártana a biznisznek
perszepersze, lazíts már a tekervényeiden, felesleges egésznap járatnod magad, őt úgy sem te érdekled, mikor hallgatott rád utoljára ?
mindig rám hallgat először, de mindig benned reménykedik ....
naezaz .. agyon agyalja magát, de legszívesebben mindennek ellent mondva cselekedne, sőt meg is teszi
meg ..
hát igazából nem tudom hol rontom el mindig .. mert ha engem szeretnek akkor rosszul érzem magam és menekülőre fogom, ha viszont én szeretek, engem ejtenek fejre
vagy csak túl sokat agyalok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése