jön egy kis áramszünet
egy kis kiradírozódás
egy kis feledésremélés
magam leszek a parton az álmaimmal, a jelenemmel és a pillanatokkal
engedem majd hogy mélyre húzzon
hogy megpróbáljon megfojtani és talán nem is fogok küzdeni ellene
és megfulladok ezerszer
ezeregyedikre pedig csak pofán vágom az életem
és továbblépek
kedd, július 27
vasárnap, július 25
vasárnap, július 11
ma valahogy annyira az volt az érzésem hogy újra tizenöt vagyok, és most kezdek el koncertekre járni, most kezdem megtalálni önmagam, persze, valószínűleg ezt az is nyomatékosította hogy egésznap 30Y-t meg kispált hallgattam
mint két éve: )
az egész napomat a múltban töltöttem és annyira nem tetszett
hiányoznak az elsők megélésének pillanatai
már semmi sem ugyanolyan, mint az az első volt, és nem is lesz
nem mondom, hogy nem bánom, csak a boldogságom kisrészét elveszi tőlem, így pedig nem teljes, és mindig ott lesz egy kevés melankólia az ilyen dolgok mellett
nem rossz, nem rossz, mindig is szerettem ha nem a legboldogabb minden, mert ugye magas lóról könnyű pofára esni, de néha hiányzik, hogy ne csak újraéljem, hanem megéljem azokat a pillanatokat

István üzenete:
*ha egyfolytában olyan érzéseket élnél meg, mint amilyneek az első érzései
*akkor az lenne szar
*mert kb annyira szart sem érne
*bár lehet hogy csak én nemértem mire gondolsz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)