dobban a szív
olvad a vénádban
olvad az artériádban
szétárad
kishuncut belebújik ajkadba, és addig húzza míg a szemednél jobban nem mosolyogsz
eggyé válsz a valóságoddal
ketten vagyunk
tikKtakK
nem tudom levenni rólad a szemem
szemeink beszélnek ajkaink helyett, mindkettőnknek mást – mást mondva
mikor arra fordítom a fejem, a fantáziám szabadon garázdálkodik
másra vársz
másra várnék
tudod én próbáltam
képzeletben már annyiszor megtettem
hallom a csendet, ahogy kopogtat szívem kapuján
hibáztam, elrontottam
nem mindig jön be az őszinteség
pedig nem akartam hogy megijedj
mégiscsak összejött
és aztán támadtál, és becsaptál
most pedig csend van
és a csend jobban fáj, mint a hazugságaid
a csendnek nem vagyok része
hiányzol is és nem is, valahogy üres vagyok nélküled
tudnálak még szeretni, tudnálak ölelni és csókolni, de soha többé nem bíznék meg benned.
soha.
hol jársz, mit és miért hazudsz nekem már megint ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése