betegesen kapaszkodom abba az érzésbe
már az ujjaim belefehérednek, a szívem beletompul

te meg csak mosolyogsz amikor felnézek, és nézel, azzal az igazán oda vagyok érted nézéssel

én meg már nem tudom hova tenni ezt az egészet
annyira jó és annyira rossz
szeretnélek, és szeretlek is, de csak félve, csak magamban
de még magamnak sem teljesen bevallva, nem merném, tudom, hogy abból egyszer már nagyon rosszul jöttünk ki

rossz, hogy néha felbukkansz, felbojgatod az életem, az érzéseim, és persze ebben csak a néha a rossz

vagy amikor megkérdeztem, hogy végre elolvastad-e a hajnal novellám kéziratát, és félve felnézel, teljesen álomhártyás pupillákkal és igazán elvarázsolt tekintettel azt mondod hogy gyönyörű és hogy hihetetlen hogy neked íródott, na akkor vesztettem el megint a fejem

a legjobb, hogy ezt mind magamnak írom, és talán alig akad valaki aki olvassa, te pedig biztosan nem vagy köztük ...ennyi, ami megnyugtat, hogy nem fogod megtudni mi az ami bennem kavarog
és amennyire kishülye vagy, a bamba tekintetem mögül nem fogod tudni kigondolni, hogy mi is történik bent

és összefüggéstelen volt és semmit mondó
nem tudom kifejezni az egészet
sajnálom